7 orbitális hiba, amit el kell kerülnöd a lapraszerelt bútorok összeszerelése közben

//

A lapraszerelt bútorok megfizethető és stílusos lehetőséget kínálnak a számodra, amikor az otthonod felújítása a cél. Azonban, ha tíz embert megkérdeznénk, hogy milyen negatívumot emelnének ki a lapraszerelt bútorok kapcsán, kilencen biztosan az összeszerelésből fakadó nehézségeket említenék meg.

Meglehet, hogy ez a probléma a számodra is ismerős, talán te is vakartad már a fejed, amikor mondjuk egy Ikea bútor összeszerelés, irodabútor összeszerelés vagy konyhabútor összeszerelés volt a projekted.

Ezért is került összeállításra az alábbi lista, mely 7 olyan tényezőt sorol fel, amiket érdemes elkerülnöd, ha saját kezűleg szeretnéd összeállítani több elemből álló, frissen vásárolt bútorodat.

 1. Az utasítások figyelmen kívül hagyása

Ha úgy döntesz, a kis mellékletet a kukába dobod, jelentősen megnehezítheted a saját dolgod. Bármennyire is magabiztosnak érzed magad, szánj egy kevés időt az elolvasására, hiszen az utasítások okkal vannak ott, nem árt alaposan követned őket azért, hogy végül maradéktalanul elégedett lehess.

2. Nem gátol meg egy törött elem

Amikor először kinyitod a dobozt, és felfedezel egy törött fejtámlát, semmiképpen sem bölcs döntés nekilátni az összeszerelésnek. Lépj kapcsolatba a céggel, ahol vásároltad a bútort, ilyenkor rendszerint biztosított a csere vagy a pénzvisszatérítés. Amennyiben a te hibád folytán sérült meg a bútor, akkor sem ajánlott folytatni az összeszerelést, mert akár veszélyes is lehet a törött rész.

3. Nem követed az ajánlott sorrendet

Csábító lehet spontán módon kiválasztani a legkönnyebbnek tűnő dolgot a listáról, de határozott okkal kerülnek sorrendbe egyes lépések. Bármilyen erős késztetést is érzel arra, hogy a kézikönyvben előírtakon kívül más dolgokat tegyél, nem tanácsos engedned neki. Csak akkor változtasd meg  sorrendet, ha már annyiszor csináltad meg ugyanazt a projektet, hogy szinte kirázod a kisujjadból.

4. Mindenképpen egyedül vágsz bele

A lapraszerelt bútorokat a legjobb csapatban összeszerelni, főleg, ha nagyobb projektről van szó, vagyis ha megkapod a segítséget, vedd igénybe. Ezzel nemcsak a folyamatot gyorsítod fel, de több megerősítést is kapsz, hogy a munka megfelelően lett elvégezve. Összességében sokkal hatékonyabb és gyorsabb a laposra csomagolt bútorok összeállítása, ha egy barátoddal vagy a családod egyik tagjával együtt csinálod.

5. Nem készülsz megfelelő eszközökkel

A lapraszerelt bútorok eladói gyakran hirdetik azt, miszerint csak arra van szükséged, ami a dobozban van, de ez nem garantálható. A lapraszerelt bútorok összeállításával foglalkozó szakemberek időt szánnak rá, hogy alapvető eszközökbe fektessenek be, és ez nem véletlen. Egy kalapács, néhány válogatott szög és csavar, egy fúró és egy vízmérték valószínűleg jó kezdet az összeszereléshez.

6. Erőlteted azt, ami oda nem illő

Ha két elem sehogy sem kompatibilis, azt el kell fogadnod. Amikor erőltetsz valamit, azzal csak kárt teszel a bútorban. A csavarok általában hasonlónak tűnnek, csak kis méretkülönbséggel, és ugyanez vonatkozik a csapokra is. Amikor ilyen helyzetben találod magad, szánj rá egy percet, hogy meggyőződj arról, hogy amit csinálsz, az helyes.

7. Nem gondolsz szakértői segítségre

Sokszor hangoztatott tényező, miszerint a lapos bútorok lényege az, hogy te magad csináld, de néha segítségre lehet  szükséged, és ez rendben van. Egyes lapraszerelt bútorokat nehezebb összeszerelni, és amikor ez megtörténik, érdemes lehet olyanra bízni a feladatot, aki pillanatok alatt, magabiztosan összeállítja otthonod legújabb darabját. Időt takaríthatsz meg, ha szakemberre bízod a bútorösszeszerelést és a végeredmény biztosan olyan lesz, amilyen a katalógusban.

Szólj hozzá!


Nézd meg, hogyan értékelték az ügyfeleink a szolgáltatást:

KIVÁLÓ
71 vélemény:
Agi kedvenc
Agi kedvenc
2023-08-22
Nagyon udvarias profin dolgozó szakemberek. Nincs meglepetés, minden előzetesen egyeztetett munkára felkészültek. Helyszínen még kiderült pár apróbb munka, azt is megcsinálták külön megjegyzés nélkül. Hozzáértők, profik, gyorsak. Szívből tudom ajánlani mindenkinek.
Erzsébet Olasz
Erzsébet Olasz
2023-08-20
Gyors és korrekt árajánlat, 1 héten belüli időpont, pontos érkezés és megérkezéstől folyamatos munka végzés. Csak ajánlani tudom őket jó szívvel.
Kiss Ágnes
Kiss Ágnes
2023-08-20
Korrekt áron, gyorsan, precízen dolgoztak. Nálam IKEA bútorokat szereltek össze. Legközelebb is ezt acéget fogom felkérni hasonló munkára.
Fekésházi Krisztina
Fekésházi Krisztina
2023-08-01
Sándort hétvégén kerestem email ben, amire készségesen válaszolt. Profi gépekkel érkeztek, a bútorokat gyorsan összeszerelték, jó szívvel ajánlom őket másoknak is!
Clara Bal
Clara Bal
2023-07-31
Rovid idon belul adtak idopontot, pontosan erkeztek. Ketto szemely nagyon precizen 1 ora alatt osszeallitott egy 3 ajtos gardrobszekrenyt. Nagyon ajanlom oket mindekinek.
György Nagy
György Nagy
2023-06-19
Csak ajánlani tudom: szakmailag és emberileg is kiválóak.
Zoltan Gutmann
Zoltan Gutmann
2023-06-16
Gyors profi munka.Szakszerű precíz munkavègzès.Ajánlom.