Kinek köszönhetjük a modern lapraszerelt bútorokat?

//

A jelenleg vásárolt bútorok túlnyomó többsége dobozba csomagolva, összeszerelésre készen áll kiegészítve azokkal az utasításokkal, amelyek segítségünkre lehetnek az összeállítás során. De vajon elgondolkodott már valaki azon, hogy honnan származnak, és kinek a fejéből pattanthatott ki a lapraszerelt bútorok korszakalkotó ötlete?

A feljegyzések szerint 1956-ban egy svéd bútortervező nehézségekbe ütközött, amikor az ügyfél által frissen vásárolt asztalt megpróbálta betenni annak autójába. Végül Gillis Lundgren – így hívták a tervezőt – kénytelen volt leszerelni a bútor lábait, hogy a megvásárolt terméket az ügyfél el tudja szállítani az áruházból.

Lundgrent nem hagyta nyugodni a probléma, és vélhetően egész éjjel azon gondolkodott, hogy az eladásokat nagyban hátráltathatja az, hogy a tetemes bútorokat a vásárlók nem képesek hazavinni anélkül, hogy teherautót hívnának az üzlet elé. Mikor a férfi másnap visszament a munkába, már kész tervekkel állt a munkáltatója elé: darabjaira kell szedni a szekrényeket, asztalokat, ágyakat, és a vásárlókra kell bízni azok összerakását. Így született meg a lapraszerelt bútorok ötlete, a vállalat pedig, amelynek Lundgren dolgozott, az IKEA volt.

Mennyire volt sikeres a lapraszerelt bútorok ötlete?

Az első, kifejezetten bútorokat árusító IKEA üzlet 1958-ban nyílt meg Svédországban (jelenleg múzeumként üzemel). 1975-ben a svéd bútorkereskedés megnyitotta első fióküzletét Sydney-ben, Ausztráliában, majd 1987-ben az Egyesült Királyság területén is megvetették a lábukat. Ma 40-nél is több országban van jelen az IKEA, a legtöbb üzlet Németországban található.

A kereskedés mintegy 70 éves töretlen sikerének kulcsa a kiemelkedő ár-érték arány. A lapraszerelt bútorok igen hamar rendkívüli népszerűségre tettek szert, a vásárlók egyenesen imádták és imádják, hogy a megvásárolt terméket azonnal hazavihetik. Az IKEA összeszerelés egyfajta életérzéssé lényegült: ki hobbiból, ki pedig az alkotás öröme és a jól végzett munka utáni elégedettség miatt kezdett bele az otthoni bútorszerelésbe.

A hihetetlenül népszerű svéd áruház bútorkínálata napjainkra hatalmasra duzzadt, azonban a kialakítások még mindig adaptálhatók és rendkívüli egyszerűséggel testre szabhatók. Talán nem szükséges hangsúlyozni, hogy az IKEA népszerű lapraszerelési ötlete hamar táptalajra talált a konkurenciánál is. Mára a legnagyobb bútorkereskedések szinte kivétel nélkül ilyen formán árulják a termékeiket, és amelyik áruház lépést szeretne tartani a piaci igényekkel, az nem veti el a lapraszerelt bútorok forgalmazásának lehetőségét.

Mit hozhat a jövő a lapraszerelt bútorok kapcsán?

Vélhetően a szerelési munkák még egyszerűbbé, és kevésbé időigényessé válnak az elkövetkezendő időkben. A tervező szakemberek jelenleg is új megközelítéseken dolgoznak mind a bútorok stílusa, mind pedig azok összeszerelése kapcsán. A tervek és a gyártás digitális munkálatokkal készül, ami a jövőben még magasabb precizitást kölcsönöz majd a munkálatoknak. A szakemberek olyan innovatív mágneses kapcsolódási pontokkal kísérleteznek, amelyek időt és energiát spórolnak a vásárlóknak.

A lapraszerelt bútorok még mindig tökéletes választásnak tűnnek, amelyek a modern korok igényeit is maximálisan kielégítik. Ár-érték arányuk pedig mind a mai napig verhetetlenné teszik őket a bútorok piacán, ami a digitális kornak köszönhetően a jövőben még olcsóbbá és egyszerűbbé teheti az otthoni bútorösszeállítást.

Szólj hozzá!


Nézd meg, hogyan értékelték az ügyfeleink a szolgáltatást:

KIVÁLÓ
76 vélemény:
Annamária Horváth
Annamária Horváth
2023-10-18
IKEA, Mömax és XXXLutz bútorokat szereltek össze nálam. Gyorsan, szépen dolgoztak, rugalmasak voltak a helyszínen. A kapcsolatfelvétel is könnyü volt. Nagyon ajánlom Öket!
Katalin Nemes
Katalin Nemes
2023-10-16
A cég szolgáltatásait ajánlásra vettem igénybe, és pontosan azt kaptam, amit a vélemény alapján vártam: gyors, pontos és precíz munkát, korrekt árat. A kapcsolatfelvételtől a szerelés végéig folyamatos, udvarias kapcsolattartás, az ígért határidők pontos betartása, szakmai segítségnyújtás. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Köszönöm a munkájukat, amennyiben hasonló szolgáltatásra lesz szükségem, a jövőben is őket veszem igénybe.
Klaudia Csatlós
Klaudia Csatlós
2023-10-05
Pár napon belül tudták vállalni a munkát és a megbeszélt időpontban el is végezték.
Éva Karika
Éva Karika
2023-09-26
Nagyon rugalmas, gyors, korrekt, segítőkész volt a fiatalember.
Agi kedvenc
Agi kedvenc
2023-08-22
Nagyon udvarias profin dolgozó szakemberek. Nincs meglepetés, minden előzetesen egyeztetett munkára felkészültek. Helyszínen még kiderült pár apróbb munka, azt is megcsinálták külön megjegyzés nélkül. Hozzáértők, profik, gyorsak. Szívből tudom ajánlani mindenkinek.
Erzsébet Olasz
Erzsébet Olasz
2023-08-20
Gyors és korrekt árajánlat, 1 héten belüli időpont, pontos érkezés és megérkezéstől folyamatos munka végzés. Csak ajánlani tudom őket jó szívvel.
Kiss Ágnes
Kiss Ágnes
2023-08-20
Korrekt áron, gyorsan, precízen dolgoztak. Nálam IKEA bútorokat szereltek össze. Legközelebb is ezt acéget fogom felkérni hasonló munkára.